Azt mondják, az ember akkor válik igazán felnőtté, ha a hétvégi programok között szerepel a mosás, főzés, takarítás. Persze-persze, sokan egyetemistaként is saját albérletben vagy éppen kollégiumban laknak akár egyedül, akár többedmagukkal. De, aki látott már igazi egyetemista vagy kollégista szobát, az tudja, hogy ott nem a takarítás az elsődleges hétvégi program, főleg vizsgaidőszakban. 

Saját otthonba költözve az ember elkezdi kialakítani a napi rutinokat, így természetessé válik, hogy a háztartási feladatok elvégzését is beiktatja a hét valamely napjára. Ahol már gyerekek vagy akár háziállatok is színesítik a mindennapokat, nagyobb hangsúlyt kap a fertőtlenítés. Dédszüleink, nagyszüleink idejében még nem volt ennyire fontos, illetve ennyi lehetőség sem állt a rendelkezésükre ezen a területen. Ott volt a hypo, és viszlát. Azonban ma már tudjuk, mennyi baktériummal, kórokozóval osztjuk meg otthonunkat. A lehetőségek tárháza is színesebb, de ahhoz, hogy a legjobb megoldást válasszuk, érdemes jól átgondolni és mérlegelni, milyen végeredményt szeretnénk elérni. Ha még por és poratka allergiás is él a családban, nem mindegy, milyen szerhez nyúlunk.

Szerencsére ma már szinte divattá vált a környezetbarát, természetes tisztítószerek használata, így akár egy penészes falat is kezelhetünk a lakókra nézve ártalmatlan módon. De nem csak a boltok polcai roskadoznak a különféle fertőtlenítőszerektől, az interneten is számtalan lehetőség áll rendelkezésünkre, ha otthonunk tisztaságához keresünk segítséget. Elég, ha csak a már majdnem minden háztartáshoz tartozó klímaberendezéseket nézzük. Évente minimum egyszer érdemes kitakaríttatni, hiszen a benne megragadt gombák, atkák, baktériumok az első használattal bizony a szoba levegőjébe röppennek. Apropó, levegő. Tudtátok, hogy ahol többen élnek együtt, mennyi, de mennyi kórokozó kerül a levegőbe akár egyetlen köhintéssel? A jelenlegi pandémiás időszakban erre még fokozottabban érdemes ügyelni. Nagy divat lett az ózonos fertőtlenítés, ami ugyan jól hangzik a laikusok számára, de érdemes tudni róla, hogy mindössze a legközelebbi érintésig, cseppfertőzésig véd. Tehát megrendeljük a szolgáltatást, kijön a jóvágású úriember vagy széphölgy, aki 1-2 órahosszát tölt a fertőtlenítéssel. Jó esetben senki nem köhint a szolgáltatás kifizetéséig, ajtó csukódik, gyerek tüsszent egyet, és ennyi volt. 

A jól ismert hypos fertőtlenítés amellett, hogy nem is alkalmazható minden felületen, durva vegyszer, szintén az első köhintésig, tüsszentésig, érintésig jelent biztonságot. Nem beszélve a jól ismert erős szagáról, mely talán tartósabb, mint maga a szer hatása. Kisgyerek, állat mellett sem ez a legjobb módszer.

Ha igazán hatásos, környezetbarát és tartós megoldást keresel, a Sterilis® technológiát válaszd. Az 5 perc alatt lekezelt területet azonnal birtokba veheted, s a védelmi periódusa is 8-12 hét. Tovább tart, mint a lábgyanta. Gyermekre, háziállatra is veszélytelen, hiszen vegyszermentes, toxikus anyagot nem tartalmaz. A por és poratka allergiásoknak igazi felüdülés lesz úgy levegőt venni, hogy orrukba csak a tiszta, jó illat jut. Ez a természetes megoldás nem csak házakban, lakásokban alkalmazható, széles körű felhasználási területeinek köszönhetően az autód is hosszútávon maradhat fertőtlenítve. A Sterilis® megoldás cégek, vállalkozások részére is, legyen szó szálláshely, étterem, tömegközlekedési jármű fertőtlenítéséről. Azonnal hat, környezetbarát, természetes, így nem csak időt spórolsz ezzel a technológiával, hanem biztonságos keretek között válik tisztává otthonod, gépkocsid vagy éppen az irodád.
Ne csak álmodj a biztonságról, lépj! Érezd magad biztonságban otthonodban, autódban, irodádban a Sterilis® technológiával.
https://sterilis.hu

Call Now Button